Hadd tegyek fel egy kérdést: Szereted magad? Most nem önző vagy énközpontú önszeretetről beszélek, hanem, hogy szereted-e azt az egyedi énedet, amilyennek Isten teremtett téged.
Gondolkodj el ezen egy kicsit! Életedben egy másodpercre sem szabadulsz meg önmagadtól. Bárhová mész, ott vagy! Emlékszel, milyen nyomorultul érezted magad, amikor legutóbb néhány órát olyan valakivel töltöttél, akit nem igazán kedveltél? Ugyanez az elv érvényes az önmagaddal való kapcsolatodra is. Ha nem szereted magad – az egyetlen személyt, akivel mindig együtt vagy -, akkor egy nyomorúságos életre vagy ítélve. Ha azonban szereted magad, akkor képes vagy élvezni az életedet.
Önmagadat szeretni azt jelenti, hogy teljes szíveddel elfogadod Isten feltétel nélküli szeretetét, úgy látod magad, ahogyan Ő lát téged, örülsz és békében vagy azzal, akinek Ő teremtett téged: kiválasztottnak, királyinak, szentnek és különlegesnek (lásd 1Péter 2:9). Ez az egészséges önszeretet nem azon alapul, hogy mit teszel jól vagy rosszul, hanem azon, hogy ki vagy Isten gyermekeként. Ha nem tudod, hogy ki vagy Krisztusban, akkor nem vagy képes úgy látni és szeretni magadat, ahogyan Ő teszi, nem tudsz valódi önmagad lenni. Ehelyett ki vagy szolgáltatva mások véleményének, állandóan alkalmatlannak és alsóbbrendűnek érzed magad, és azt kívánod, bárcsak más valaki lennél.
Lazíts és légy, aki vagy
Sokáig annyi emberhez próbáltam hasonlítani, hogy elvesztettem önmagam. Beleragadtam ebbe az ördögi körforgásba, és hadd mondjam el nektek, ez egy nyomorúságos életmód.
Mivel apám szexuálisan bántalmazott, mindig úgy éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Ez a negatív érzés arra késztetett, hogy megpróbáljak olyan lenni, mint az általam csodált emberek, vagy akikről azt gondoltam, hogy olyannak “kellene” lennem, mint ők. Próbáltam olyan lenni, mint a férjem, aki pont az ellentétem. Próbáltam olyan lenni, mint a pásztorom felesége, aki szintén az ellentétem volt. És megpróbáltam olyan lenni, mint egy barátom, akinek olyan tálentumai voltak, melyekkel én nem rendelkeztem.
Valójában, ha valaki csak felvetette, hogy valamit másképp csináljak, mint ahogyan eddig csináltam, azonnal nyomást éreztem, hogy változtassak. Még ha nem is próbáltak nyomást gyakorolni rám, a puszta gondolat, hogy nem helyeslik, amit csinálok, elég volt ahhoz, hogy pánikba essek.
Évekkel később, miután férjhez mentem és gyerekeim születtek, volt egy jó barátom, aki gyakran meglátogatott. Időnként leült velem beszélgetni, miközben vasaltam (igen, régen az emberek minden ruhájukat kivasalták). Egy nap megkérdezte: “Miért az ing gallérjával kezded a vasalást? Én mindig az elejével kezdem.”
A barátom csak egy megjegyzést tett, de attól kezdve, amikor nálam járt, és én vasaltam, az ing elejével kezdtem. Azt tettem, amiről azt gondoltam, hogy elnyeri a tetszését, ahelyett, hogy úgy vasaltam volna, ahogy nekem kényelmes volt. A vicces az, hogy az első megjegyzése után valószínűleg észre sem vette, hogyan vasaltam, így minden erőfeszítésem kárba veszett.
Keresztényként sok frusztráló évet töltöttem azzal, hogy megpróbáltam másoknak megfelelni, és kudarcot vallottam, amíg az Úr meg nem mutatta nekem, hogy a problémám valójában az volt, hogy soha nem fogadtam el igazán az Ő irántam való szeretetét.
Miután megkaptam ezt a kinyilatkoztatást, egy évet töltöttem azzal, hogy tanulmányoztam, elmélkedtem és hangosan megvallottam Isten irántam való szeretetét. Abban az időben már negyvenéves múltam volt abban, hogy mégcsak nem is kedveltem magam, a szeretetről nem is beszélve, így az elmém megújítása ezen a területen időbe telt. Eleinte bűntudatom volt, hogy megpróbáltam szeretni magam, mert élesen tisztában voltam a hibáimmal, de végül megtanultam, hogy szerethetem azt, aki vagyok, anélkül, hogy minden tettemet szeretném. Mindannyian dolgozhatunk Istennel a viselkedésünk pozitív változásán anélkül, hogy elutasítanánk, vagy kudarcnak tekintenénk magunkat a tökéletlenségeink miatt.
A körülöttünk élő emberek gyorsan rámutatnak a hibáinkra és a furcsaságainkra, ellenségünk, az ördög pedig nyilván emlékeztet minket ezekre. Nem kell azonban mindent elhinnünk, amit hallunk. Össze kell vetnünk azt, amit hiszünk, Isten Igéjével, hogy lássuk, igaz-e vagy sem. Isten teremtett mindannyiunkat, és a 139. zsoltár szerint ezt nagyon gondosan tette. Isten nem hibázik, és minden műve csodálatos. Ez azt jelenti, hogy te is csodálatos vagy!
Nézzük meg a zsoltáros Dávidot, aki egy hatalmas próbatételen ment keresztül a saját hitelességével kapcsolatban, közvetlenül azelőtt, hogy szembeszállt volna Góliáttal a csatában.
Maradj hű ahhoz, amilyennek teremtettél
Sámuel első könyve 17. fejezete elmeséli, hogyan szállt szembe az izraelita sereg egy Góliát nevű óriással, a hatalmas filiszteusok bajnokával. Amikor azonban Góliát harcra kelt, az izraelita katonák megrémültek, és az ifjú Dávid volt az egyetlen, aki hajlandó volt harcba szállni vele(1Sámuel 17:1-11, 16.).
Némi győzködésbe került, de amikor Saul király végül beleegyezett, hogy megküzdjön az óriással, Dávidot a saját ruhájába és páncéljába öltöztette, és egy bronzsisakot tett a fejére. Dávid azonban hamar rájött, hogy nem mehet csatába más páncéljában, hiszen nem volt hozzászokva. Sőt, még mozogni sem tudott benne. Levette Saul páncélját, felkapta a pásztorbotját, és összeszedett öt sima követ és egy csúzlit. Csak ezekkel a megszokott tárgyakkal felfegyverkezve közeledett az óriáshoz (1Sámuel 17:37-40).
Amikor Góliát gúnyt űzött Dávidból, hogy megfélemlítse, Dávid azzal a tudattal válaszolt, hogy Isten győzelmet ad neki az óriás felett (1Sámuel 17:41-45). Az ifjú Dávid ezután olyat tett, amit senki sem nézett ki belőle. A csúzli, amelyen Góliát egykor nevetett, egyetlen követ lőtt ki, amely eltalálta és megölte őt, az izraeliták így aznap legyőzték a filiszteusokat (1Sámuel 17:46-51).
Dávid legyőzte Góliátot, de ehhez hűnek kellett lennie önmagához. Ha Saul páncéljában próbált volna harcba menni, nem tudta volna használni a neki ismerős fegyvereket. Lehet, hogy mások számára szokatlanok voltak a módszerei, de azért működtek, mert Isten vele volt. És ugyanez igaz rád és rám is.
Soha ne feledd, hogy Saul páncéljában nem győzheted le a Góliátodat. Nem használhatod valaki más képességeit, személyiségét vagy erőforrásait ahhoz, hogy megtedd, amit kell – hűnek kell lenned önmagadhoz. Muszáj megtanulnod, hogy önmagad legyél, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy bármilyen győzelmet arathass az életedben. Lehet, hogy mások nem értik meg az egyediségedet, Isten azonban igen, és csak ez számít.
Annyi mindent adhatsz a világnak, és most itt az ideje, hogy elkezdd ezt megtenni. Ez egy új nap, egy új kezdet számodra, ha készen állsz arra, hogy elfogadd. Isten szeretett gyermeke vagy, és nagyszerű tervei vannak veled, ezért kapcsold be a biztonsági övet, és készülj fel a hitelesség felé tartó utazásra.