„A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Szellemtől született.” (Ján.3,8.)
Mikor újjászületünk, a szellemünk feléled, és érzékennyé válunk Isten hangjára. Akkor is halljuk suttogását, ha nem tudjuk megmondani, honnan jön. Lágyan szól hozzánk a szívünkben, hogy meggyőzzön, korrigáljon és irányítson minket szelíd, halk hangján. Kommunikálhatunk az emberekkel a szánkkal, arckifejezésünkkel, gesztusainkkal és mindenféle testbeszéddel, Istennel azonban a szellemünkkel tudunk kapcsolatba lépni.
Isten a belső lényünkhöz szól a Vele való közvetlen közösség által, intuíció által (ami egy megmagyarázhatatlan megérzés), a lelkiismeretünk által (mely alapvető meggyőződéseinket jelenti arról, mi a jó és a rossz), illetve a békesség által. A szellemünk olyan dolgokat tudhat, melyeket természetes elménk nem érthet, és nem képes megragadni.
Például, mikor érzékenyek vagyunk Isten hangjára lehet, hogy egy helyzet jónak tűnik, de ösztönösen érezzük, hogy valami nincs rendben. Ez a „jel” a szellemünkben arra való, hogy ne társuljunk olyan emberrel, akivel nem kellene, illetve ne keveredjünk bele olyasmibe, amiben nem kellene részt vennünk.
Figyelj oda azokra a dolgokra, amiket a szívedben érzel, vagy a szellemedben érzékelsz, mert ott ad Isten útmutatást, bátorítást, figyelmeztetést vagy vigasztalást.
Isten szava ma hozzád: Figyelj oda a szellemed „jelzéseire”!