A Szent Szellem közbenjár érted

Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imád- koznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (Róm. 8,26)

Isten igéje arra tanít minket, hogy csak Isten szelleme ismeri ponto- san az Úr gondolatait, és emiatt szükségünk van Rá, hogy közben- járjon értünk, és vezessen közbenjárásunkban és imáinkban.

Ha Isten akaratával összhangban imádkozunk – hiszem, hogy te is ezt akarod – tudnunk kell, mit gondol és mit akar Isten. sokszor ezt mi nem tudhatjuk, de a szent szellem igen, ezért közbenjár az érdekünkben. legjobb tudásom szerint imádkozom, de nagyon hálás vagyok azért, hogy a szent szellem társam ebben, és imádko- zik értem. Azt is tudjuk Isten igéjéből, hogy nem számít, mi történik az életünkben, bízhatunk benne, hogy Isten mindent a javunkra for- dít, amíg imádkozunk, szeretjük Őt, és akaratát akarjuk teljesíteni. A mai igevers, a Róma 8:26 után hamar következik a Róma 8:28, ami azt mondja: “Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azok- nak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Milyen vígasztaló tudni, hogy Isten elküldte az Ő szent szellemét, hogy segítsen nekünk mindenben, beleértve az imát is. nincs olyan helyzet, amit Isten ne tudna a javunkra fordítani. Ahogy ma imádkozol, kérd a szent szellemet, hogy segítsen neked! Ha any- nyira fáj a szíved, hogy csak sóhajtozni tudsz, a szent szellem azt is pontosan szavakba tudja önteni Isten felé, és elhozza a választ is. Van egy Isteni segítőd, aki mindig veled van, hívd hát gyakran!


Isten szava ma hozzád: Bízhatsz benne, hogy a Szent Szellem tökéletesen jár közben érted.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon