Állhatatosan

Állhatatosan

Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned. Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. —2 Tim. 1:6 –7

Nehéz napokon hasznos, ha emlékeztetjük magunkat rá, hogy állhatatosnak kell lennünk ahhoz, hogy betöltsük Isten elhívását az életünkben. Mikor úgy érzed, fel akarod adni, egyszerűen emlékeztesd magad rá, hogy Isten ad erőt, hogy kitarts!

A mai igéből megtudjuk, hogy Timóteus, aki egy fiatal szolgáló volt, egyszerűen úgy érezte, hogy fel akarja adni. A tűz, mely egykor ott lobogott benne, elkezdett kihűlni. A gyülekezet akkoriban nagy üldöztetéstől szenvedett, és Timóteusban is ott volt a félelem. Talán kiégettnek érezte magát, és hogy összeomlik a rá nehezedő súly alatt. Elérte azt a pontot, ahol bátorításra volt szüksége, hogy felgerjessze magában a hitet.

Pál azt mondta neki, “Timóteus, talán úgy érzed, feladod, de emlékeztetlek rá, milyen elhívás van az életeden. Emlékezz a Szent Szellem erejére, ami megváltoztatta az életedet. Ő megadja neked az erő, szeretet, fegyelem és önuralom szellemét.” Pál bátorította Timóteust, hogy legyen stabil. Ha megvan bennünk a stabilitás, helyesen cselekszünk akkor is, amikor nehéz és nem jó érzés. Bátorodj fel: képes vagy megtenni, amit kell, Krisztusban megvan hozzá minden, ami szükséges!

Csak azok adják fel, akik el akarnak bukni az életben.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon