Emlékeztesd Istent az Igéjére

Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne legyetek némák! (Ézs. 62,6)

Amai igevers arra utasít minket, hogy emlékeztessük Istent a nekünk tett ígéreteire, és ennek az egyik legjobb módja az, ha visszaimádkozzuk neki a saját szavait. Isten számára az Ige extrém módon értékes, és számunkra is annak kellene lennie. Végül is, világosan szól hozzánk Igéjén keresztül, és ez megbízható módja annak, hogy halljuk Hangját. Ami azt illeti, az Apmlified Biblia így fordítja a Zsolt. 138:2-t: “leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet, és minden nevednél magasztosabbá tetted beszédedet!” ez az igevers azt jelzi, hogy Isten még a nevénél is magasztosabbá tette Igéjét. Ha ilyen mértékig megbecsüli, akkor nekünk is első helyre kell tennünk, hogy ismerjük az Igét, tanulmányozzuk, szeressük, mélyen plántáljuk be a szívünkbe, minden másnál becsüljük többre, és vegyítsük bele az imádságainkba.

Mikor megbecsüljük az Igét, és elkötelezzük magunkat neki, ahogy leírtam, “megmaradunk benne” (lásd. Ján. 15,7). Ha megmaradunk az Igében, és megengedjük, hogy az Ige bennünk maradjon, az közvetlen hatással van arra, milyen bátorsággal imádkozunk, és kapunk-e választ imáinkra. Mikor Isten igéjét imádkozzuk, kevésbé fogunk olyan dolgokat kérni, melyek nem Isten akarata szerint valók.

Jézus Krisztus az Élő Ige (lásd. Ján. 1:1–4), és ahogy az Igében maradunk, Benne maradunk – és ez kimondhatatlan erővel tölti meg imáinkat.


Isten szava ma hozzád: Isten igéje megújítja az elmédet, és megtanít úgy gondolkodni, ahogy Isten gondolkodik.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon