
„Simon így felelt: “Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.”” (Luk.5,5.)
Isten, áldásokat és új lehetőségeket tartogat számunkra. Hogy ezekhez hozzájuthassunk, muszáj meghallanunk a hangját, hogy észrevegyük a lehetőségeket, és aztán hitben kiléphessünk feléjük. Ez gyakran azt jelenti, hogy olyan dolgokat teszünk, melyek nem tetszenek, nem érezzük úgy, hogy működnek, vagy nem tűnnek fontosnak. Azonban Isten iránti bizalmunknak és tiszteletünknek nagyobbnak kell lenni annál, mint amit személy szerint akarunk, gondolunk vagy érzünk.
Tökéletes példát látunk erre a lukács 5-ben. Péter és néhány tanítvány egész éjszaka halásztak; semmit sem fogtak. Fáradtak voltak, sőt, kimerültek. Egy kiadós alvásra volt szükségük és valószínűleg egy tál ételre. Éppen kitisztították és elrakták a hálóikat, ami nagy munka volt.
Ekkor tűnt fel Jézus a tó partján és azt mondta nekik, ha sok halat akarnak fogni, újra ki kellene vetni a hálóikat csak ezúttal a mélyebb vízben. Péter elmondta, hogy keményen dolgoztak egész nap és semmit sem fogtak, most már fáradtak is. Abban azonban egyetértettek, hogy mivel Jézus mondta, megpróbálják újra.
Ezt a hozzáállást akarja látni az Úr bennünk. talán nem érezzük úgy, hogy valamit meg kell tennünk, nem akarjuk, nem tartjuk jó ötletnek, félünk, hogy nem fog működni, mégis kell, hogy hajlandóak legyünk meghallani Isten hangját, és engedelmeskedjünk neki, mikor szól hozzánk.
Isten szava ma hozzád: Légy kész engedelmeskedni Istennek, még akkor is, ha nem érzed! Nagyszerű dolgokat tartogat számodra!