Hit és elégedettség

Hit és elégedettség

. . . én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. —Fil. 4:11

A Biblia arra tanít minket, hogy elégedettek legyünk, bármilyenek is legyenek a körülmények (Zsid. 13:5). Nem kell semmin idegeskednünk, nem számít, mi történik. Idegeskedés helyett inkább imádkozhatunk, és mondjuk el Istennek, mire van szükségünk. Míg várunk rá, hogy cselekedjen, hálásak lehetünk mindazért, amit Isten már megtett értünk (Fil. 4:6).

Rájöttem, hogy az a titka az elégedettségnek, hogy kérjük Istentől, amit akarunk, tudván, hogyha az helyes dolog, akkor Ő a megfelelő időben meg fogja azt adni nekünk. Ha az, amit kérünk, nem megfelelő, akkor Isten valami sokkal jobbat fog adni annál, amit kértünk.

Fontos, hogy megtanuljunk teljesen Istenben bízni, ha valaha szándékunkban áll békés életet élni. Megvan a lehetőségünk, hogy azon elmélkedjünk, mit tett már Isten az életünkben, ahelyett, hogy azon agyalunk, mit várunk Tőle, mit tegyen. Isten szeret téged. Ő egy jó Isten, aki közel akar lenni hozzád. Légy elégedett, tudd, hogy Isten útja tökéletes, és Ő megjutalmazza azokat, akik Benne bíznak (Zsid. 10:35).

Isten titokban, a színfalak mögött munkálkodik, akkor is, ha úgy tűnik, hogy soha nem fog semmi megváltozni.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon