
Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tanácsa valósul meg. (Péld. 19,21)
Isten igéje világosan megmutatja, hogy szükségünk van rá, hogy figyeljünk Isten hangjára, és a Vele való szövetségre köteleződjön el a hallásunk, hagyjuk, hogy megszentelje és körülmetélje a füleinket, hogy így meghallhassuk Őt. sokszor Isten világosan megmutatja, mit tegyünk, de mi nem tesszük meg, mert nem tetszik a terve. Még szellemileg süketnek is tetethetjük magunkat, mikor nem tetszik, amit tisztán hallunk tőle. testies étvágyunk és vágyaink megakadályozhatják, hogy elfogadjuk Isten igazságát. szemtől szembe nézhetünk az igazsággal, és még akkor sem fogadjuk el. Bevallom, sokszor könnyebb elfogadni az igazságot, ha az más emberekkel és mások életével kapcsolatos, nem velem vagy a saját életemmel. Van egy tervünk arra, hogyan akarjuk élni az életünket, és hogyan akarjuk ezt a tervet kivitelezni. Az idő nagy részében azt akarjuk, hogy Isten meghallgassa a tervünket, és azt vigye véghez ahelyett, hogy meghallgatnánk, mi az Ő terve, és megkérnénk, tegye, amit kell, hogy az teljesedjen be rajtunk keresztül. először mindig imádkoznunk kell, nem pedig rögtön terveket gyártani, és azután imádkozni, hogy Isten működtesse őket. Hallgasd meg Isten tervét; kövesd azt, és mindig boldogulni fogsz!
Isten szava ma hozzád: Tudd meg, mi Isten terve, mielőtt elkezdenél saját terveket gyártani!