
„Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” Mt 7:14
Istent követni azt jelenti, hogy a keskeny úton járunk. Ami azt jelenti, ellenállásba ütközünk. Íme, néhány dolog, ami segített nekem, hogy ennek ellenére tovább menjek.
- Isten Igéje az életem védőkorlátja. Amíg a Szentírás által lefektetett határokon belül maradok, bölcsességem lesz, és tudni fogom, mit kell tennem, és ehhez Krisztusban minden biztosítva lesz számomra. Isten igaz és hű az Igéjéhez.
- Be kell fejeznem, amit elkezdtem. Isten elkötelezett embereket használ, akiket nem az érzelmei vezérelnek. Könnyű izgatottnak lenni az elején, amikor valami új dologba vágunk, de csak azok lépnek át a célvonalon, akik akkor is kitartanak, amikor már nem izgalmas többé.
- Amikor már nincs ott senki, aki segítsen, akkor ismerem meg Jézust igazán. Gyakran magányosak lehetünk, amikor a keskeny úton járva, Istenért élünk, és nem idomulunk a világhoz. De mégsem cserélhető fel semmivel, ez az igazi bensőséges kapcsolat, többet ér mindennél, amit a világ valaha adhat.
Hiszem, hogy ezek az igazságok segíthetnek neked, ahogy nekem is segítettek. Mindig emlékezz arra, hogy bár lesz ellenállás, ha a keskeny úton maradsz, annak meglesz a jutalma, és abszolút megéri.
Ima:
Szent Szellem, vágyom, hogy a keskeny úton járjak – a Krisztusban levő élet útján. Tarts meg a határaidon belül, és mutasd meg, hogyan éljem az életemet, hogy kitartsak az út végéig.