Megküzdeni a csalódással

Megküzdeni a csalódással

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. —Róm. 8:28

A csalódásnak sok oka van, a kisebb csalódásoktól kezdve a nagyobb kudarcokig, és a sátán arra akarja használni ezeket az életünkben, hogy ellopja az örömünket. Azért akar minket elkeseríteni, hogy ne kapjuk meg mindazt, amiért Jézus meghalt, hogy megadja nekünk.

Nem számít, hogy milyen okai vannak a csalódásnak – fizikai, érzelmi, mentális vagy szellemi – amint érezzük, hogy közeleg a csalódás, dönthetünk úgy, hogy azonnal ellenállunk neki, és megtesszük azt a lépést, amire az Úr vezet bennünket.

Amint csalódást kezdünk érezni (különösen, ha ez egy visszatérő probléma), fontos, hogy azt mondjuk magunknak: ma Isten jóságára fogok összpontosítani az életemben. Bármit is veszítettem, semmi ahhoz képest, amit Krisztusban nyertem. Ha ilyen hozzáállással rendelkezünk, az megakadályozza, hogy ezek a csalódások csüggedéssé, sőt depresszióvá váljanak.

Jézus a “dicséret köntösét adta nekünk a csüggedés helyett” (Ézs. 61:3). Ezt magunkra ölthetjük ahelyett, hogy kétségbeesésbe süllyednénk, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. Ha ellenállsz az ellenségnek, és tudatosan, határozottan úgy döntesz, hogy még a nehéz időkben is örömmel dicsőíted Istent, az lehetővé teszi számodra, hogy legyőzd a csalódásokat, és erőteljes keresztény legyél minden egyes nap.


Amikor nem vagy biztos benne, hogy mit tegyél, állj rá Isten Igéjére, és valld meg az Ő ígéreteit az életedre.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon