Mindig elérhető

Csak az igazak magasztalják nevedet, a becsületesek maradnak meg színed előtt. (Zsolt. 140,14.)

Atény, hogy a szent szellem bennünk él bizonyítja, hogy Ő indig elérhető akar lenni, hogy szóljon hozzánk és segítsen, mikor szükségünk van Rá. Ahogy szellemileg növekszünk, meg fogjuk tapasztalni a kísértést, de Isten nekünk adta a szent szellemet, hogy képesek legyünk ellenállni neki, és jó döntéseket hozzunk, ne rosszakat.

Mindazonáltal, egy emberi lény sem tökéletes, és mi is követünk el majd hibákat. Isten bűnbocsánata azonban mindig elérhető számunkra Jézus Krisztuson keresztül. Ha elfogadjuk, ez a megbocsátás megerősít minket, és képessé tesz rá, hogy előrehaladjunk Istennel. szívünkbe békességet hoz, szabaddá tesz, és segít, hogy tisztán meghalljuk Isten hangját.

Ha minden egyes hiba miatt legyőzötten és kárhoztatva érezzük magunkat, az legyengít minket. Azt az energiát, amit abba fektetünk, hogy rosszul érezzük magunkat, arra kellene használnunk, hogy a szívünket Isten hangjára hangoljuk, ahogy nagyobb erőre és mélyebb kapcsolatra vezet Magával. Megbocsátása és jelenléte mindig elérhető számunkra a szent szellemen keresztül. Ahogy ma Istent keresed, bátorítalak, hogy fogadd el szeretetét és irgalmát. Karjait kitárja feléd, és várja, hogy időt tölthessen veled.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:

Emlékezz, hogy a Szent Szellem mindig elérhető számodra.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon