A kicsapongó pedig már életében halott. (1 Tim. 5,6)
egyszer megláttam egy gyűrűt, ami megtetszett és meg is enged- hettem magamnak, mert volt egy kis félretett pénzem. Rászántam az időt, hogy imádkozzam ezért, megvizsgáltam az indítékaimat azzal, hogy nem vettem meg rögtön, és aztán megkérdeztem, “Iste- nem, rendben van, ha megveszem ezt a gyűrűt? tudod, hogy ezt a pénzt arra költöm, amire te akarod, de ha rendben van, én szeret- ném megvenni ezt a gyűrűt.”. nem éreztem úgy, hogy nem kellene megvennem, ezért megvásároltam. Itt jól véget is érhetne a történet, de van még tovább — volt ott egy karkötő. Az eladó azt mondta nekem, “le van akciózva, de csak holnapig. És nagyszerűen áll önnek.” Haboztam, de elmentem megkeresni Dave-et, azt gondol- tam, talán ő majd megveszi nekem. Dave megnézte. neki is tetszett és azt mondta, “Persze, megveheted, ha akarod.”
tudtam a szívemben, hogy nem kellene megvennem a karkötőt. Biztosan nem lett volna bűn, ha megveszem, de tudtam, hogy hasz- nosabb számomra, ha olyan jellemet fejlesztek ki, amelyik le tud mondani valamiről, ami igazán tetszik neki, de nincs rá szüksége.
Akkor úgy éreztem, talán Isten később felszabadít majd, hogy megvegyem, ha még mindig akarom. egyszerűen nem volt békes- ségem abban, hogy ugyanazon a napon vegyem meg, amikor a gyű- rűt. Így visszanézve, látom, hogy az általam gyakorolt önkontroll sokkal nagyobb megelégedéssel töltött el, mint az önkényeztetés.
Ha igazán boldogok akarunk lenni, hallgatnunk kell Istenre. Ő tudatni fogja velünk, hogy valami jó-e a számunkra vagy sem.
Isten szava ma hozzád: Hagyd, hogy Isten az életed kis részein is ugyanúgy vezessen, ahogy a nagy részeken!