Szabad szárnyalás

Szabad szárnyalás

Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. —Ézs. 61:1

A szeretet gyökereket és szárnyakat kínál az embereknek. Az összetartozás érzését (gyökerek) és a szabadság érzését (szárnyak) adja. A szeretet nem próbál irányítani vagy manipulálni.

Jézus azt mondta, Isten azért küldte őt, hogy szabadságot hirdessen. Hívőként nekünk is ez a feladatunk – felszabadítani az embereket, hogy beteljesítsék Isten akaratát az életükre vonatkozóan, nem pedig az, hogy az irányításunk alá vonjuk őket.

Láttál már olyan szülőket, akik arra kényszerítik a gyermekeiket, hogy olyan dolgokat tegyenek, amiket nem is akarnak, csak azért, hogy betöltsék a szülők frusztrált vágyait? Láttál már olyan embert, aki ragaszkodik, és érzelmileg fojtogat egy új barátot, mert fél, hogy elveszíti azt a személyt? Mindkét példa inkább megkötöz, mint felszabadít.

Az igaz szeretet nem így működik. A szeretet nem mások kárára próbál személyes elégedettséget szerezni. A szeretet mindig a szabadságot fogja támogatni. Ha szeretjük Istent, és szeretünk másokat, akkor örömmel hagyjuk, hogy az életünkben lévő emberek Isten tervét kövessék – nem a mi tervünket – és meglássák, kik lehetnek, és mit érhetnek el Krisztus Jézusban.


A kalitkába zárt madár nem tud repülni! Hirdesd a szabadságot! Szabadítsd fel az embereket, és nézd meg, mire képesek.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon