A Szent Szellem Tudja, Mit Kell Tenni

A Szent Szellem tudja, mit kell tenni

„amikor azonban eljön ő, az igazság Szelleme, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.” (Ján.16,13.)

Mikor Isten elküldi a szent szellemet, hogy emberek életében munkálkodjon, Ő a bűnt ítéli el, nem a bűnösöket. Igéjében világos bizonyítékát látjuk az emberek iránti szeretetének, és a vágynak, hogy gondoskodjon róluk úgy, hogy maguk mögött tudják hagyni a bűnt, és az Ő terve teljesedjen ki az életükben. Soha nem kell tartanunk attól, hogy Ő felfedi előttünk és elmondja, mit csinálunk rosszul.

A szent szellem bennünk él. Az a munkája, hogy vezessen, tanít- son minket, segítsen imádkozni, vigasztaljon, meggyőzzön a bűnről, és utat mutasson, miközben betöltjük Isten tervét az életünkben.

Bízhatunk a szent szellemben, mert pontosan tudja, mit kell tenni az életünkben, és azt is, hogy mikor. Mondhatni, mindnyájan elromlottunk, és Ő tudja hogyan „javítson” meg.

Biztos vagyok benne, hogy a szent szellem most is dolgozik benned és veled életed valamelyik területén, ahogy mindnyájunkkal. Bátorítalak, hogy add meg magad neki teljesen, mert tudja, mit csi- nál, és helyesen cselekszik. Ha emberek próbálnak megjavítani minket vagy akár mi magunkat, akkor ezzel gyakran csak rontunk a helyzeten, a szent szellem azonban titokzatos módon munkálkodik a csodákon. Talán nem mindig értjük, vagy éppen nem tetszik, amit csinál, de a végeredmény dicsőséges. Lazíts, élvezd a napot és adj hálát Istennek, hogy Ő dolgozik benned.


Isten szava ma hozzád: Engedd el, és hagyd Istent dol- gozni!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon