
Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre! 2 Kor. 5:17
Isten Igéje azt tanítja nekünk, hogy amikor Krisztust megváltónknak és Urunknak fogadjuk el, új természetet kapunk (lásd 2Korinthus 5:17). Ő a saját természetét adja nekünk. A fegyelem és az önuralom szelleme is a miénk lesz, ami elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy új természetünk útjait megválaszthassuk. Emellett józan elménk is lesz (lásd 2 Timóteus 1:7). Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk helyesen gondolkodni a dolgokról anélkül, hogy az érzelmek irányítanának bennünket.
Minden hívő hálás lehet, hogy eddigi életmódunk befejeződik, és minden szükséges eszközt megkapunk egy vadonatúj életvezetés kialakításához. Isten segítségével a szellemet választhatjuk a test helyett, a jót a rossz helyett. Megújult szellemünk most már képes irányítani lelkünket és testünket, vagy másképpen fogalmazva: a belső ember képes irányítani a külső embert. Ezután élhetjük meg Isten életünkre vonatkozó tervét.
Hálaadó ima
Atyám, köszönöm, hogy új teremtés vagyok Benned. Annyira hálás vagyok az újrakezdésért és az új természetért, amit Te adtál nekem. Segíts, hogy ma magam mögött hagyjam a régi utakat, és egy vadonatúj, örömteli, győzelmes életet éljek Benned.