
„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére.” Zsolt 1:1
Napjainkban a társadalmi morál egyre inkább hanyatlik. Ha e felett szeretnénk élni, akkor tudatosan meg kell választanunk, miről és hogyan beszélünk, hogyan öltözködünk, mit olvasunk, milyen sorozatot vagy filmet nézünk. És ide tartozik az is, hogy a személyes életünkben mennyire vagyunk feddhetetlenek, hogyan kommunikálunk másokkal, hogyan viselkedünk a munkahelyen, vagy az üzleti életben.
Keresztényként bátorítanunk kell egymást, hogy az Istennek megfelelő mérce szerint éljünk, és álljunk ellene a világ csábításának. Egy jól ismert idézet tartalmaz néhány jó tanácsot: „Figyelj a gondolataidra, mert szavakká válnak. Vigyázz a szavaidra, mert tettekké válnak. Vigyázz a tetteidre, mert szokásokká válnak. Vigyázz a szokásaidra, mert a jellemed részévé válnak. Vigyázz a jellemedre, mert a sorsoddá válik.”
Isten egyik legnagyszerűbb ajándéka az emberiségnek, hogy a szabad akaratunk szerint választhatunk. Ha élvezni akarjuk az áldásait, akkor olyan választásokat kell hoznunk az életben, amik összhangban állnak az Igével, egyeznek Isten Szavának értékeivel, nem pedig olyanokat, amelyek a folyamatosan pusztuló világi értékeket tükrözik.
Bátorítalak, hogy hozd meg a döntést, hogy Istent szolgálod teljesen, első helyre helyezve Őt mindenben, amit teszel.
Ima:
Istenem, nem a világi értékek szerint akarok élni. Első helyre helyezlek, mert tudom, hogy a Te útaid a legjobbak számomra.