Mindennapi Válaszok - Everyday Answers

Ne nyomd meg a pánik gombot!

Joyce Meyer

Úgy érzed, hogy egy próbában vagy? Olyan helyzettel küzdesz, amiben kísértést érzel arra, hogy elkerüld, figyelmen kívül hagyd, vagy elfuss előle, mert túl nehéz szembenézni vele?

Jézus azt mondja a János 16,33-ban, hogy ezen a világon nyomorúságunk lesz. De jó hírrel folytatja! Azt mondja: „… de bízzatok: én már legyőztem a világot.”

Az igazság az, hogy mindannyian nehéz időszakokon megyünk keresztül, és vagy bízunk Istenben, hogy segít megbirkózni velük, vagy úgy döntünk, hogy feladjuk. De ha feladjuk, nem fogunk előrehaladni az életben, és nem fogjuk megtapasztalni a legjobbat, amit Isten nekünk szánt.

Isten olykor megengedi, hogy nehézségeken menjünk keresztül ebben az életben, mert ilyenkor hitben növekszünk, és jobban kifejlődik bennünk Krisztus jelleme. A nehézségek megmutatják, hogy valójában mit hiszünk, és mi van a szívünkben. Próbára tesznek minket. Amíg nem kell megbirkóznunk egy konkrét helyzettel, addig nem igazán tudjuk, hogy mit tennénk.

A Jakab 1,2 azt mondja, hogy örüljünk, amikor egy próbát, vagy kísértést kell elviselnünk. A harmadik vers így folytatja: „Ha pedig hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket.”.

Emlékszem azokra az időkre, amikor felhúztam magam és csak panaszkodtam, ha valami nem úgy alakult, ahogy én akartam. Nem volt békességem, és érzelmileg labilis voltam. A megpróbáltatások kihozták a szívemben lévő féltékenységet, zavarodottságot és negatív hozzáállást.

De az évek során, ahogy tanulmányoztam az Igét és megtanultam, hogyan bízzak Istenben, egyre inkább Krisztus tulajdonságait és jellemét fejlesztettem ki az életemben. Továbbra is fejlődöm ebben, de már sokkal türelmesebb vagyok – még a nehéz időkben is. De a megpróbáltatások, amelyeken keresztülmentem, segítettek eljutni idáig.

Örömmel nézhetünk szembe a megpróbáltatásokkal, ha megértjük, hogy ezeken keresztül megtanulhatjuk, hogyan éljünk Isten békességében, örömében és bölcsességében – bármilyenek is legyenek a körülményeink.

Íme néhány tipp, ami segít átmenni a próbákon…

1. Keresd Isten erejét a kísértések idején!

Nehéz időkben kísértésbe eshetünk, hogy visszatérjünk a régi viselkedésünkhöz, szokásainkhoz vagy függőségünkhöz. Én például évekig dohányoztam, majd leszoktam, de később, ha ideges lettem, vagy valami nyomasztott, rögtön rá akartam gyújtani.

Szeretem, amit az 1Korinthus 10,13 mond: kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is (mindig kiszabadít), hogy erősek legyetek és türelmesen el bírjátok azt viselni. Ha jön a kísértés, fuss Istenhez! Kérd Őt, hogy erősítsen meg ezen a területen, és segítsen, hogy tovább tudj lépni.

2. Koncentrálj a pozitív dolgokra, és adj hálát Istennek az Ő jóságáért!

Amikor nehéz idők jönnek, könnyű panaszkodni, haragudni Istenre, vagy neheztelni azokra az emberekre, akiknek nincsenek olyan problémáik, mint nekünk. De az ilyen hozzáállás miatt megrekedünk, és ez tönkreteszi az életünket.

Mi az ellenszer? Döntsd el, hogy dicséred Istent az életedben lévő áldásokért! Figyelj rá, és köszönd meg neki az Ő szeretetét és hűségét. Ha így teszel, azzal felnagyítod a jót, és kiszorítod a rosszat.

3. Bízz Istenben, amikor nincsenek válaszaid!

Bizonyára mindannyian feltettük már magunkban a kérdést: Miért történik ez velem?! De ahelyett, hogy a miérteken tűnődnénk és sajnáltatnánk magunkat, azt kell mondanunk: „Semmi pánik! Ez csak egy próba!” Mert az igazság az, hogy ez is el fog múlni, és nagyobb békességgel és állhatatossággal fogjuk átvészelni, ha bízunk Istenben, hogy a megfelelő időben, és az Ő módszerével megteszi azt, ami a legjobb nekünk.

4. Várj Isten időzítésére!

Ha hozzám hasonló beállítottságú vagy, akkor te is érezted már a kísértést, hogy valamit egyedül csinálj meg. Azt gondoltad: Ezt nem tűröm tovább! Valamit tenni fogok ez ügyben! De amikor a saját kezünkbe vesszük a dolgokat, gyakran késleltetjük vagy elszalasztjuk azt az áldást, amit Isten akar adni nekünk. Ehelyett el kell határoznunk, hogy bízunk Istenben, és megvárjuk, hogy Ő oldja meg a dolgokat.

Isten nagyon szeret, és nagyszerű terve van az életeddel. Amikor legközelebb próbába kerülsz, arra bátorítalak, hogy mondd azt: „Istenem, bízom Benned. Ez nem esik jól, de tudom, hogy Te a javamra fogod ezt fordítani”.

Minden egyes próba, amin keresztülmész, egy kicsit közelebb visz Istenhez. Másrészt hálát adsz majd neki, hogy arra használta ezt, hogy még inkább Krisztushoz hasonlóvá tegyen.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon