Imádkozz másokért!

Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért. (1 Tim. 2,1)

Mikor imádkozunk, Istenhez beszélünk, és hallgatjuk is, hogy mit mond nekünk. Az ima egyik fajtája a közbenjárás, ami egyszerűen azt jelenti, hogy magunk mellett másért is imádkozunk. Kiáltunk Istenhez valaki érdekében, az Úr elé visszük a másik szükségeit imában, és meghallgatjuk, hogy Isten szól-e hozzánk az ő helyzetével kapcsolatban valamit. A közbenjárás az egyik legfontosabb imafajta, mert sokan nem imádkoznak magukért, illetve nem tudják, hogyan kell. Miért? Mert nincs kapcsolatuk Istennel. Olyan is van, hogy a körülmények nehezek, a stressz nagyon erős, a fájdalom túl nagy, vagy a dolgok túlságosan zavarosak ahhoz, hogy az emberek tudják, hogyan imádkozzanak saját helyzetükért. Meg az is megtörténhet, hogy imádkoznak és imádkoznak és imádkoznak, és aztán egyszerűen nincs már erejük tovább imádkozni.

Például, egyszer meglátogattam egy barátomat, aki rákos betegként kórházban volt. Bátran harcolt, és harcosként imádkozott, de elért egy pontra, amikor már nem tudott úgy imádkozni, ahogy akart és azt mondta: “Joyce, egyszerűen nem tudok tovább imádkozni.” szüksége volt a barátaira – nemcsak azért, hogy imádkozzanak érte, hanem hogy igazán érte imádkozzanak – a nevében imádkozzanak, amikor neki nem megy.

Biztos vagyok benne, hogy vannak az életedben olyanok, akiknek imára van szükségük, akikről beszélned kell Istennek és helyettük meg kell hallgatnod Istent a helyzetükről. Bátorítalak, hogy kérd Istent, mutassa meg, kikért imádkozz, és hűségesen tedd is meg értük!


Isten szava ma hozzád: Imádkozz hűségesen az emberekért, ahogy Isten vezet téged!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon