Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket, áldjátok, és ne átkozzátok.” —Róma 12:14
Amikor a múltbeli sérelmeinkről van szó, mindannyian tudjuk, hogy a megbocsátás a helyes út, még akkor is, ha nehéz. De kevesen vannak, akik megteszik az ezt követő lépést is, amit Isten elvár tőlünk.
Általános félreértés, hogy nekünk csak annyi a saját részünk, hogy meghozzuk a tudatos döntést a megbocsátásra. De Jézus azt is mondta, hogy: „Áldjátok azokat, és imádkozzatok a boldogságáért azoknak, akik átkoznak titeket, és esedezzetek Isten kegyelmes jóindulatáért azok számára, akik bántalmaznak [gyaláznak, vádolnak, rossz híredet keltik, zsarnokoskodnak feletted] titeket.” (Luk 6:28 az angol AMP fordítás szerint) Ráadásul a Róma 12:14 azt mondja, hogy még azokat is áldjuk meg, akik üldöznek minket, és gonoszul bánnak velünk.
Tudatosan és ténylegesen áldjuk meg az ellenségeinket. Isten arra hív, hogy még azok felé is gyakoroljunk irgalmat, akik nem érdemlik meg. Miért?
Mert amikor megbocsátasz, az megnyitja az ajtót Istennek, hogy gyógyulást hozzon benned, de – őszintén megmondva – nincs hatással azokra a személyekre, akik megbántottak. Amikor azonban megáldod őket, megkéred Istent, hogy fedje fel számukra az igazságot, hogy megtérhessenek, és megtapasztalják az igazi Isteni szabadságot.
A megbocsátás szabaddá tesz téged… az ellenség megáldása pedig őket teszi szabaddá.
Ima
Istenem, köszönöm a segítségedet, hogy megbocsátásban járhatok, de nem akarok itt megállni. Kérlek, áldd meg azokat, akik megbántottak. Ahogyan gyógyulást hoztál az én életembe, úgy tapasztalják meg ők is a jóságodat, és járjanak szeretetben.