Tanuld meg úgy venni az életet, ahogy jön

Tanuld meg úgy venni az életet, ahogy jön

„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Mt 6:34

Ahogy a legtöbb ember, én is sokszor ellenállok olyan dolgoknak, amiket nem szeretek, és amik ellen semmit nem tehetek. Egy nap az Úr azt mondta, „Joyce, tanuld meg úgy venni az életet, ahogy jön.”

Szerintem ez mindannyiunknak fontos lecke. Azt mondta ezzel, hogy ne harcoljak tovább olyan dolgokkal, amikkel úgysem tudok mit kezdeni. Ha valahova utazunk, és hirtelen belekeveredünk egy nagy dugóba egy baleset vagy az időjárási viszonyok miatt, az ellenállás nem szül semmi jót. Csak az idő vagy Isten természetfeletti beavatkozása fogja megváltoztatni a helyzetet. Miért nem lazítunk inkább, és találjuk meg a módját, hogy hogyan élvezzük ezt az időt?

Isten alkalmassá tett minket, hogy képesek legyünk kezelni az életet, ahogy jön, ezért mondja, hogy csak a mai nappal foglalkozzunk. Tudja, hogyha olyan dolgokon aggódunk, amiket nem tudunk irányítani, akkor csak kifáradunk és frusztráltak leszünk.

Ne pazarold az idődet arra, hogy megváltoztass és irányíts olyan dolgokat, amiket nem irányíthatsz. Inkább azokra a dolgokra koncentrálj, amiket Isten eléd helyezett, és hagyd Rá a többit.

Ima:

Uram, megértettem, hogy nem tudok mindent irányítani, de bízom Benned. Eldöntöm, hogy inkább azzal foglalkozok, amit elém helyeztél, a többit pedig Rád hagyom.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon