A Szent Szellem győzelmet ad az érzelmeink felett

A Szent Szellem győzelmet ad az érzelmeink felett

„ én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké” Jn 14:16

Az érzelmeink az első számú ellenségünkké válhatnak. Hajlamosak vagyunk abba az irányba menni, amit érzünk, de fel kell ismernünk, hogy az érzések ingadoznak és napról napra változnak. Óvatosnak kell lennünk, hogy ne kövessünk minden gondolatot, ami átsuhan az elménken, mert a gondolataink és az érzéseink legtöbbször nem az igazság irányába vezetnek.

Sokan például azért depressziósak, mert nem tudnak szembenézni az igazsággal, pedig a Szent Szellem azért jött, hogy felfedje az igazságot számunkra. Szembe kell nézni az igazsággal és felelősséget kell vállalni a tetteinkért, ahelyett, hogy kifogásokat keresnénk és másokat hibáztatnánk a problémáink miatt. Amikor ezt megtesszük és Isten segítségét kérjük, a nyomasztó szellem elhagy minket, könnyűnek és szabadnak érezzük magunkat.

Megtapasztalhatod a győzelmet az érzelmeid felett, ha átengeded magad a Szent Szellemnek és engedelmeskedsz a bölcsességnek, amit kijelen. Jézus elküldte Őt, mint Vigasztalót, Tanácsadót, Segítőt, Pártfogót, Megerősítőt és Támogatót, hogy mellettünk legyen mindörökké.

Hálásak lehetünk Istennek, hogy nem kell csalódottnak, csüggedtnek, levertnek, depressziósnak vagy kétségbeesettnek lennünk. A Szent Szellem győzelmet ad az érzelmeink felett.

Ima: Szent Szellem, magamtól nem tudom kontrollálni az érzéseimet és a viselkedésemet. Köszönöm, hogy segítesz és erőt adsz, ami győzelemre vezet.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon