Virrassz és imádkozz!

Virrassz és imádkozz!

Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. —Mát. 26:41

A félelem a Sátán eszköze arra, hogy megakadályozza az előrejutásunkat, és így ne élvezhessük azt az életet, amiért Jézus meghalt. A félelem mindenkit megtámad időnként. A félelmek azonban nem valóságok. A félelmek valósnak tűnő hamis bizonyítékok.

A félelem olyan erő, amely meggyengítheti az életünket, ha engedünk neki, de Isten meg akar erősíteni minket, amikor közösségben vagyunk Vele az imában.. A hit az ima által szabadul fel, ami óriási erőt tesz elérhetővé az életünkben.

A Biblia arra tanít minket, hogy “virrasszunk és imádkozzunk”. Isten segítségével figyelni tudjuk magunkat és a körülöttünk lévő körülményeket, és felfigyelhetünk az ellenség által elménk és érzelmeink ellen indított támadásokra. Amikor ezeket a támadásokat észleljük, azonnal Istenhez fordulhatunk imádságban. Ő a mi erős tornyunk, és ha Benne vagyunk, nincs mitől félnünk.

Az ördögnek való ellenállás legjobb módja az imádság. Őszinte, nyílt imáink közelebb visznek minket Istenhez. És minél közelebb vagyunk Istenhez, annál könnyebb elutasítani a félelmet.


Imádkozz mindenért, és ne félj semmitől! Amikor a félelem kopogtat az ajtón, hagyd, hogy a hit válaszoljon.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon