Folyamatban lévő munka

Folyamatban lévő munka

. . . amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. —1 Thessz. 2:13

Arra bátorítalak, hogy minden nap mondd: “Isten most is munkálkodik bennem – megváltoztat engem!” Mondd ki a száddal, amit az Ige mond, ne azt, amit érzel. Amikor csak arról beszélünk, hogy mit érzünk, nehéz Isten Igéjének hatékonyan működnie bennünk.

Ahogy kilépünk hitben, hogy mindazok legyünk, akik Krisztusban lehetünk, hibázni fogunk – mindenki hibázik. De leveszi rólunk a nyomást, ha felismerjük, hogy Isten csak azt várja el tőlünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Nem várja el, hogy tökéletesek legyünk. Ha tökéletesek lennénk, nem lenne szükségünk Megváltóra. Hiszem, hogy Isten mindig hagy bennünk bizonyos számú hibát, csak azért, hogy minden egyes nap tudjuk, mennyire szükségünk van Jézusra.

Nem vagyok tökéletes prédikátor. Van, amikor rosszul mondok dolgokat, van, amikor azt hiszem, hogy Istentől hallottam, és kiderül, hogy magamtól hallottam. Sokszor messze vagyok a tökéletességtől. Nincs tökéletes hitem, tökéletes hozzáállásom, tökéletes gondolataim és tökéletes utam.

Jézus tudta, hogy ez mindannyiunkkal meg fog történni. Ezért áll Ő az Isten tökéletessége és a mi tökéletlenségünk közötti résben. Ő folyamatosan közbenjár értünk, mert nekünk folyamatosan szükségünk van rá. (Zsid.7:25).

Nem kell azt hinnünk, hogy Isten csak akkor fogad el minket, ha tökéletesen teljesítünk. Elhihetjük azt az igazságot, hogy Ő elfogad minket “szeretett Fiában” (Efézus 1:6).

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon