
„Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.” Gal 5:6
Isten minden másnál jobban vágyik arra, hogy igazi, tiszta, buzgó szeretettel szeressük Őt és az embereket. Ha csak egy dolgot valósíthatnánk meg az életben, az a mások szeretete kéne, hogy legyen.
Sokan úgy gondolják, hogy a szellemi érettség első számú jele az erős hit. Szerintem azonban, a szellemi érettség igazi próbája, ha szeretetben járunk, és ez a hitünkre is pozitív hatással lesz.
A Biblia azt tanítja, hogy a hit, a szeretet által működik. Galata 5:6 azt mondja, hogy ami igazán számít az a szeretet által aktivált, kifejezett, cselekvő hit. A szeretet nem csak az, amit mondunk, nem egy teória, hanem cselekedet.
Ha szeretet nélkül próbálunk hitben járni, az olyan, mint egy elem nélküli zseblámpa. Folyamatosan feltöltve kell tartani a szeretet akkumulátorunkat, különben a hitünk nem fog működni. Szerintem a keresztények akkor kerülnek bajba, amikor nem törekszenek arra, hogy Isten szeretetében járjanak, pedig ez a hitük és az Istennel való kapcsolatuknak életet adó része.
Törekedj a szeretettel teljes életre, és meglátod, hogy a hited növekedni kezd, és megerősödik. Amikor Isten szeretete lesz az első, minden más követni fogja.
Ima:
Istenem tudom, hogy a hitem hasztalan szeretet nélkül. Segíts, hogy szeretet túláradjon az életemben. Add, hogy el tudjam fogadni a szeretetedet és átadhassam másoknak.