Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. (Zsid.4,16.)
Mikor elkezdjük megérteni, hogy barátságban vagyunk Istennel és a barátaiként látjuk magunkat, imáinkat egyre inkább a szent szellem vezeti, megnő a hitünk és a bátorságunk. Jézus elmondott egy történetet a tanítványoknak, rögtön azután, hogy megtanította őket arra az imára, amit „Miatyánknak” hívunk. Feltételezhetően a történettel illusztrálni akarta az imádkozásról szóló tanítását. Azt mondta: “Ki az közületek, akinek van egy barátja, és elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek; – és az így válaszolna belülről: ne zaklass engem, az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak; nem kelhetek fel, hogy adjak neked! Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van.” (luk 11:5-8)
Figyeld meg, hogy az ember, akinek kenyérre volt szüksége, csak „tolakodása miatt” járt sikerrel. Csak a barátainkkal leszünk „tolakodóak” – hiszen a barátság merésszé tesz, és ahogy növekszik és fejlődik barátságunk Istennel, annál merészebben és magabiztosabban közeledhetünk Felé.
Isten szava ma hozzád: Emlékezz rá, hogy ugyanolyan szenvedélyes és bensőséges hangnemben imádkozz, amit a legközelebbi barátaidnak tartogatsz!