
Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. —Zsid. 12:1
Ha megfutjuk a pályánkat az életben, ha be akarjuk tölteni a sorsunkat, és meg akarjuk tenni Isten akaratát, fontos, hogy félretegyünk minden súlyt és bűnt, és állhatatosan fussuk meg a pályát. Mikor ezek az igék íródtak, a futók ugyanúgy edzették a testüket a versenyre, ahogy ma mi is tesszük. A versenyen azonban minden ruházatot levetettek magukról, kivéve az ágyékkötőt, így mikor futottak, semmi sem akadályozta őket. A testüket még be is olajozták mindehhez finom olajokkal.
Keresztény életünkben arra kaptunk elhívást, hogy eltávolítsuk azt, ami megakadályozná, hogy megfussuk a pályát, amit Isten kijelölt számunkra. Életbevágó, hogy jól be legyünk olajozva, illetve fel legyünk kenve Szent Szellemmel (melynek gyakran szimbóluma az olaj), ha meg akarjuk nyerni a versenyünket.
A gonosz sok módon próbál elgáncsolni minket, meg akarja akadályozni, hogy Isten igéjének engedelmeskedve éljünk, bensőséges kapcsolatban Istennel. Sok akadály és követelmény igényli az időnket. Azonban Isten útmutatásával levetkőzhetjük magunkról azokat a dolgokat, melyek akadályoznak minket. Tartsd szemed a célodon, és tanulj meg nemet mondani azokra a dolgokra, melyek akadályoznak, és távol tartanak attól, hogy betöltsd teljes potenciálodat!
Tökéld el, hogy nem hagyod magad megakadályozni abban, hogy betöltsd Isten tervét és célját az életedben!