Nagy a mi Urunk és igen erős, bölcsessége határtalan. (Zsolt.147,5.)
Nem hiszem, hogy én nagyon ékesszóló lennék, és talán te sem tartod magad nagy szónoknak. Már nem aggódom azon, hogy amit mondok Istennek, jól hangzik-e; egyszerűen csak elmondom neki, mi van a szívemen – úgy, ahogy van – egyszerűen, világosan, egyenesen. A férjemmel is így beszélek, a gyerekeimmel is és a munkatársaimmal is, szóval Istenhez is így szólok, és Ő is így beszél hoz- zám. Nem lenyűgözni próbálom, hanem megosztani Vele a szívemet – és ezt úgy tudom megtenni a legjobban, ha egyszerűen önmagamat adom.
Isten olyannak teremtett minket, amilyenek vagyunk, ezért megjátszás nélkül kell közelítenünk Hozzá, anélkül, hogy azt gondolnánk, bizonyos hangnemet kell megütnünk ahhoz, hogy meghallgasson minket. Amíg őszinték vagyunk, Ő meghallgat. Mégha nem is tudjuk szavakba önteni, ami a szívünkben van, Isten mégis hallja és megérti. Egy Hozzá felemelt szív drága a szemében, és Ő még a kimondhatatlan szavakat is hallja. Van, hogy túl összetörtek vagyunk ahhoz, hogy imádkozzunk, és csak sóhajtozni vagy nyögni tudunk – Isten még ezt is megérti. Vígasztalhat ma a tudat, hogy Isten mindent megért és hall, amit mondasz neki.
Isten szava ma hozzád: Isten szereti az eredetiséget; légy önmagad, mikor imádkozol!