Jöjjetek Énhozzám!

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. [Megkönnyítem, enyhítem és felfrissítem lelketeket] (MÁTÉ 11:28)

Az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy meghalljuk Isten hangját az, hogyha a cselekedeteinken keresztül próbálunk közel kerülni Hozzá, és nem a Vele való személyes kapcsolat által úgy, hogy újjászületünk, és rendszeresen közösségben vagyunk Vele. Isten megadja a szükséges erőt ahhoz, hogy igazságban és szentségben szolgáld. Jézus nem egy durva hajcsár, ahogy a mai igeversben is látjuk. ebben az igében Jézus azt mondja, “Én jó vagyok. A rendszerem jó – nem durva, kemény, bántó vagy elnyomó.” Könnyen túlterhelheted magad, ha megpróbálsz mindent megtenni, amiről úgy érzed, elvárják tőled. Jézus azonban azt mondja neked ma, “Én nem terhellek le és nem követelek tőled olyan dolgokat, amiktől kimerülsz. A tervem kényelmes, tetszetős és kellemes.”

Mikor Isten megbíz minket valamivel, mindig segít megtenni azt. Megadja hozzá a képességet, erőt, békét és örömöt. Mikor Isten akaratát tesszük, Ő felfrissít minket munka közben. Ha túlterheltnek érzed magad, akkor talán olyan dolgokat is megteszel, amiket Isten nem kért tőled, vagy a saját erődből próbálkozol. Kérdezd meg Őt, mit akar vagy nem akar tőled, és bátran tedd le azt, ami nem áldás számodra.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:

Távolíts el az időbeosztásodból minden olyan dolgot, ami nem terem jó gyümölcsöt!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon