Légy Erős És Bátor!

Légy erős és bátor!

„Csak légy igen bátor és erős, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked.” (Józs.1,7.)

Isten azt akarja, hogy teljesen szabadok legyünk a félelemtől. Nem akarja, hogy szenvedés legyen az életünk, és azt sem akarja, hogy a félelem megállítson abban, hogy magabiztosan megtegyük, amit mond nekünk. Isten a javunkra cselekszik, mikor a félelmeink helyett Rá fókuszálunk, mikor a félelem hangja helyett az Ő hangjára hallgatunk. Mikor félelemteljes gondolataink vagy érzéseink vannak, ellenségünk, a sátán egyszerűen megpróbál elvonni minket Istentől és az Ő akaratától az életünkben, de dönthetünk úgy, hogy bízunk Istenben, és ha szükséges, „félve cselekszünk”.

Isten sok évvel ezelőtt szólt a szívemhez arról, hogy mit jelent az, hogy „tedd meg félve.” Mikor azt mondta Józsuénak, hogy „ne félj”, figyelmeztette, hogy a félelem megpróbálhatja megállítani abban, hogy megtegye Isten akaratát. Azt mondta neki, ne engedje, hogy a félelem kontrollálja őt, hanem haladjon előre, legyen erős és bátor.

Mikor félelmet érzünk, először imádkoznunk kellene. El kell tökélnünk, hogy addig keressük Istent, míg érzelmi és mentális győzelmet nem aratunk a félelem felett. Ahogy ezt tesszük, Istenre fókuszálunk a félelmeink helyett. Dicsőítjük Őt, kifejezzük hálánkat mindazért, amit értünk tett, tesz és továbbra is tenni fog.

Legközelebb, ha félelemmel szembesülsz az életedben, emlékezz, hogy légy erős, bátor, és haladj előre Isten akaratában. Még ha van is mitől félned, menj előre és cselekedj, közben Istenre fókuszálj és ne a félelmedre.


Isten szava ma hozzád: Isten hangját kövesd, ne a félelemét!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon