Engedjük, hogy Isten szeretete legyőzze a múlt fájdalmát

Engedjük, hogy Isten szeretete legyőzze a múlt fájdalmát

„Hogy megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” —Ef 3:19

Házasságunk elején Dave-vel átéltünk néhány nehéz évet. Nekem ugyanis nagy szükségem volt gyógyulásra a múltamban átélt szexuális, érzelmi és szóbeli bántalmazások miatt, amiket édesapám okozott. Sok könny és fájdalmas pillanat után úgy döntöttem megbocsátok a bosszúállás helyett. Isten pedig keresztülvitt ezen és felhasználta a bizonyságomat, hogy mások is meggyógyuljanak általa.  Amikor Isten meggyógyít a múlt fájdalmából, akkor nemcsak neked akar segíteni, hanem megnyit egy kaput is, hogy a tapasztalataid által mások is megtapasztaljanak hasonló gyógyulást.

Ebben a folyamatban végül eljutottam odáig, hogy Isten arra vezetett minket Dave-vel, hogy a szüleimet St.Loisba költöztettük és vettünk nekik egy házat. Ez egyáltalán nem volt könnyű számomra. De végül apukám bocsánatot kért mindenért és befogadta a szívébe Krisztust. Teljesen új érzelmi egészséget tapasztaltam meg, mert hagytam, hogy Isten meggyógyítson a megbocsátás ereje által, és mert megengedtem Istennek, hogy felhasználja a helyreállításomat édesapám gyógyulására.

Mindannyiunknak vannak különböző sérelmei. Magány, csalódás, félelem és bizonytalanság, mélyen meg tudnak bántani.  Csak akkor tudtam elszakadni a múlt fájdalmától, amikor megtapasztaltam Isten szeretetét, és megengedtem, hogy mindent átrendezzen. Neked is meg kell tapasztalnod Isten szeretetét ahhoz, hogy túlléphess a fájdalmadon, megtanulj szeretni másokat és megbocsáss nekik. Amikor szembenézel a múltaddal ne felejtsd el, hogy Isten mennyire szeret téged. A Biblia azt mondja, hogy akkor válunk teljessé, amikor megtapasztaljuk Krisztus szeretetét, ami olyan hatalmas, hogy soha nem tudjuk teljesen megérteni. Amikor elfogadod az Ő szeretetét, megkezdődik a gyógyulás a szívedben és teljessé leszel az Ő életének teljességével.


Ima

Uram, hiszem, hogy segítesz legyőzni a múlt fájdalmát és sérelemeit és gyógyulásom segítségül lehet másoknak. Segíts, hogy megtapasztaljam Krisztus szeretetét és tégy teljessé a Te életed és erőd teljességével.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon