Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért! —Zsolt. 42:6
Ha valaha is érezted már magad csüggedtnek, nem vagy egyedül. Dáviddal is megtörtént. Ő azonban nem hagyta, hogy a csüggedés elkeserítse. Amikor így érezte magát, Istenbe vetette reményét, és várakozott, dicsérve Őt, mint a Segítségét és Istenét. Mi is megtehetjük ugyanezt, ha eldöntjük magunkban.
Hogy legyőzze lesújtó érzéseit és hangulatát, Dávid Istenre összpontosított, és dicsérte Őt csodálatos tetteiért és nagyszerű hőstetteiért. Úgy döntött, Istenre összpontosít, nem pedig a problémáira.
Dávid tudta, hogy ha a negatívumokra összpontosít, könnyen elkeseredik és elveszíti a reményt. Ezért döntött úgy, hogy rendszeresen bátorítja és megerősíti magát az Úrban (1Sám. 30:6).
Amikor elkeserítő helyzetben találjuk magunkat, követhetjük Dávid példáját, és várakozhatunk az Úrra, dicsérve Őt, függetlenül attól, milyenek a körülöttünk lévő körülmények. Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál könnyebb Hozzá menekülni. Ahelyett, hogy a frusztrációnak és a csüggedésnek engednénk, bízhatunk az Úrban, és rábízhatjuk magunkat szabadítására.
Az Úr befedez és megvéd minket. Megharcolja a csatáinkat, amikor dicsőítjük Őt. (2Krón. 20:17, 20-21).
