Ítélőképesség

Ítélőképesség

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. —Péld. 3:5– 6

Azoknak az embereknek, akik hajlamosak túlgondolni a dolgokat, nehéz dolguk van a hittel. Amikor túlgondolunk valamit, aggódunk, és megszállottan azon törjük a fejünket, hogyan tudnánk megoldani egy problémát vagy megteremteni egy lehetőséget, akkor általában magunkban bízunk Isten helyett.

Régebben én is első osztályú, vezető túlagyaló voltam. Mindent ki kellett találnom. Mindenre ki kellett dolgoznom egy tervet ahhoz, hogy boldog legyek. Állandóan azt kérdeztem: “Miért, Istenem, miért? Mikor, Istenem, mikor?” Aztán egy nap az Úr megszólította a szívemet, és azt mondta: “Amíg az agyalásban élsz, addig soha nem fog kifejlődni az ítélőképességed”.

Az ítélőképesség a szívben kezdődik, majd felfelé halad és megvilágosítja az elmét. Amíg az elmém annyira el volt foglalva azzal, hogy a Szent Szellemtől függetlenül és Isten Igéjének igazságával ellentétesen érveljen, addig Jézus nem tudott eljutni hozzám. Ő azt akarja, hogy az elménket gondolkodásra használjuk, de úgy gondolkodjunk, hogy az az Ő Igéjével összhangban legyen, és engedjük, hogy Ő irányítson.

Felfedeztem, hogy addig tudok egy témát boncolgatni az agyamban, amíg össze nem zavarodok, és amikor ez megtörténik, az jelzi számomra, hogy engedjem el a dolgot, és várjam, hogy Isten kinyilatkoztassa nekem azt, amit csak Ő tud megmutatni nekem.


Ha megpróbáljuk kitalálni, hogy miért történik minden az életben, nem lesz békességünk sem az elménkben, sem a szívünkben.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon