Kitartóan imádkozz

Kitartóan imádkozz

„Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek” —Jak.4:2

Körülbelül 20 évvel ezelőtt a következő mondat megváltoztatta az életemet: Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Ez a rövidke ige ajtót nyitott számomra, hogy felfedezzem a kitartó imádság életet megváltoztató erejét.

Az életemnek ez az időszaka, tele volt feszültséggel. Próbáltam kiterjeszteni a szolgálatomat, szerettem volna a férjemet befolyásolni, hogy ezt vagy azt tegye, a gyerekeimet rávenni, hogy jól viselkedjenek, és szerettem volna, ha mások azt csinálják, amit én akarok. Mindent saját erőből akartam megvalósítani. És bizonyára kitaláljátok, hogy ez nem sikerült.

Kiégett, frusztrált fiatal keresztényként egy nap rájöttem, hogy a saját erőmből élni hiábavalóság. A problémáimat Isten elé kellett vinni. Más szóval többet kellett imádkoznom. Amikor megértjük Isten szeretetét és az életünkre vonatkozó tervét, akkor felismerjük az ajtókat, amiket meg akar nyitni számunkra. De csak akkor ismerhetjük fel ezeket, ha folyamatosan beszélgetünk vele, hallgatunk a hangjára és növekszünk a Vele való kapcsolatban.

Máté 7:7-ben Jézus azt mondja: „Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” Sokszor, amikor már úgy érezzük mindennek vége, az imádsághoz fordulunk, de ha az imára nem kapunk azonnal választ, akkor feladjuk. Ma nem csak arra szeretnélek bátorítani, hogy imádkozzál, hanem hogy kitartóan imádkozzál! Ne a saját erődből próbáld megtenni a dolgokat! Imában helyezd ezeket Isten kezébe!

Ne felejtsd el, Ő megígérte, hogy amikor keresed, megtalálod. Imádkozzunk és keressük Őt teljes szívünkkel!


Ima

Istenem, emlékeztess, hogy Hozzád vigyem az összes gondomat. Belefáradtam abba, hogy a saját erőmből éljek. Szükségem van a vezetésedre és az irányításodra. Naponta kereslek, és csak Benned bízom.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon