”Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti az Isten«” 2Kor 9:7
Nekünk, keresztényeknek, nagylelkűnek kéne lennünk, és adnunk amikor csak lehetséges. Ezen nem csak a pénzt értem, adhatunk segítséget, bátorítást, időt, a képességeinket és megbocsátást.
Ez azt jelenti, hogy nem engedhetjük meg, hogy az önzés megakadályozzon. Sok zsugori ember van, akik ragaszkodnak ahhoz, amijük van, és félnek azokat feladni. Mások nem zsugoriak a tetteikben, de a szívükben igen, azért adnak, mert kell, nem pedig azért, mert annyira akarnak.
De Isten nem ilyen adakozásra hív. A 2Kor 9:7 azt mondja, hogy Isten szereti (örömét leli, különösen értékeli) a jókedvű adakozót (akinek a szíve is benne van a folyamatban).
Gondold el, amikor az életünket odaadjuk Istennek, akkor mindenünk, amink van, amúgy is az övé – többé nem hozzánk tartozik. Adakozónak kell lennünk, úgy használni a forrásainkat, ahogyan Ő szeretné.
Adj jókedvűen mától! Ez kedves Istennek. És azok pedig, akik jókedvűen adnak, vidámak, elégedettek, és felettébb hatékonyak.
Ima:
Istenem, eldöntöm a szívemben, hogy mostantól jókedvű adakozó leszek. Mutasd meg, hogyan tudok nagylelkűen adni az életemben lévő embereknek.