Szabadon követni a Szellemet

Mivel az Úr a Szellem, ahol pedig az Úr Szelleme, ott a szabadság. (2 Kor. 3,17)

Bár már említettem ebben a könyvben a legalizmus témakörét, mint elrettentő példát a szellem-vezette élethez képest, szeretném egy ki- csit kibontani, mert hiszem, hogy óriási akadályt jelent abban, hogy meghalljuk Istent.

nem hiszem, hogy megtapasztalhatjuk az örömöt Isten szellemé- nek vezetése nélkül, és nem élhetünk a szellem vezetése és a tör- vény alatt egyidejűleg. A törvénykező mentalitás azt mondja, mindenkinek mindent ugyanúgy kell tennie, mindig. Isten szelleme azonban egyénileg vezet minket, gyakran különleges, kreatív mó- dokon.
Isten írott igéje mindenkinek ugyanazt mondja, és nem lehet ön- kényesen magyarázni (lásd. 2 Pét. 1,20). ez azt jelenti, hogy Isten igéje nem úgy van, hogy egyiknek ezt mondja, másiknak azt. A szent szellem közvetlen vezetése már egy személyes téma.

Isten talán úgy vezet valakit, hogy egészségügyi problémák miatt ne egyen cukrot az illető. ez nem azt jelenti, hogy senki ne egyen cukrot. A törvénykező emberek megpróbálják Isten igéjét törvény- ként ráerőltetni másokra.

egyszer azt hallottam, hogy mire Jézus megszületett, addig az írástudók és farizeusok kétezer törvényt csináltak a tízparancsolat- ból, amit az embereknek követniük kellett. Képzeld, milyen lehetett ilyen törvény alatt élni! ez rabság!


Jézus eljött, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Arra nem vagyunk szabadok, hogy azt tegyünk, amit csak érzünk, de a törvény alól fel- szabadultunk és most szabadon követjük a szent szellemet azokon a kreatív, személyes utakon, amerre vezet minket.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon