Jézus vére

Jézus vére

„…Az első ember Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó, Ádám pedig megelevenítő Szellemé.” 1Kor 15:45

Krisztus vérének fogalma zavaros néhány ember számára, és megfelelő megértés nélkül a hívők nem tudják helyesen értelmezni az erejét.

Amikor Ádám bűnbe esett, a bűne tovább öröklődött az ő vére által. Dávid ezt az igazságot ismerte el a Zsolt 51:7-ben. „Lásd én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem, [így én is bűnös vagyok].”

Jézus azért jött, hogy megváltsa az emberiséget, megvegye a szabadságunkat, és helyreállítson minket az eredeti állapotunkba. Hogyan tehette volna ezt bűnös vérrel?

Jézusra úgy utal az 1Kor 15:45, hogy Ő az utolsó Ádám. Mivel Jézus Istentől született és nem embertől, ezért élet van a vérében, és amikor helyesen használjuk, a vérben levő élet legyőzi a halált, ami a bűn által dolgozik bennünk.

Isten helyre akar állítani minket, hogy elfoglaljuk a nekünk adott felhatalmazottsági státuszt. Ő már mindent elrendezett. Mondhatjuk, hogy meg is pecsételte az egyezséget. Az ár, amin megvásárolt, teljesen ki lett fizetve. Drága áron vétettünk meg – Jézus drága vérén.

Ima: Istenem, Jézus vére által lettem megváltva, megszabadítva. Bár bűnben születtem, Jézus vére megtisztított. Köszönöm Uram!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon