
Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. . . —Ez. 22:30
A közbenjárás azt jelenti, hogy valaki más helyett a résre állunk, és az ügyét Isten trónja előtt képviseljük. Ha az emberek Istennel való kapcsolatában valamilyen okból kifolyólag rés keletkezik, akkor megvan az a kiváltságunk, hogy magunkat ebbe a résbe helyezzük, és imádkozzunk értük. Közbenjárhatunk, és várhatjuk, hogy vigaszt és bátorítást nyerjenek, amíg várakoznak. Számíthatunk arra is, hogy megfelelő időben áttörést érünk el számukra, s Isten betölti a szükségeiket.
Nem tudom, mit tennék, ha nem lennének közbenjáróim. Kérem Istent, hogy adjon nekem embereket, akik közbenjárnak értem, és annak a szolgálatnak a beteljesítéséért, amelyre Ő elhívott. Szükségünk van egymás közbenjáró imáira.
Másokért imádkozni olyan, mint a magvetés. Magot kell vetnünk, ha aratni akarunk (Galata 6:7). Ha a közbenjáráson keresztül magot vetünk mások életébe, az biztos módja annak, hogy a saját életünkben is arassunk. Minden alkalommal, amikor valaki másért imádkozunk, meghívjuk Istent, hogy ne csak annak a személynek az életében, hanem a sajátunkban is munkálkodjon.
A közbenjárás az egyik legfontosabb módja annak, hogy folytassuk Jézus Krisztus szolgálatát, amelyet Ő kezdett el ezen a földön.
Isten erejét úgy szabadíthatjuk fel mások életében, hogy imádkozunk értük.