A Szentség Szelleme

[Isteni természetét tekintve] a Szentség Szelleme szerint nyíltan ki- jelölte Isten fiát [feltűnő, győztes és csodálatos módon] halálból való feltámadása által, aki Jézus Krisztus a mi Urunk. (a Messiás, a Fel- kent). (Róm. 1,4 – az angol fordítás szerint)

A mai igevers a “szentség szellemeként” utal a szent szellemre. ezen a néven is hívják, hiszen Ő Isten szentsége, és az Ő munkája, hogy a szentséget kimunkálja mindenkiben, aki hisz Jézus Krisztus- ban, mint Megváltóban.

Isten azt akarja és arra utasít, hogy legyünk szentek (lásd. 1 Péter 1:15–16). soha nem mondaná, hogy legyünk szentek, ha nem adná meg hozzá a segítséget, hogy azok lehessünk. egy szentségtelen szellem soha nem tudna szentté tenni. ezért Isten elküldte szellemét a szívünkbe, hogy teljes és átfogó munkát végezzen bennünk.

A Filippi 1,6-ban, Pál azt tanítja, hogy Isten, aki elkezdte bennünk a jó munkát, képes azt teljesen be is fejezni. A szent szellem egészen addig munkálkodik bennünk, míg itt a Földön életben vagyunk. Isten gyűlöli a bűnt, és mikor talál bennünk, gyorsan meg akar tisz- títani tőle.

ez a tény önmagában megmagyarázza, miért szükséges a szent szellemnek bennünk élnie. nemcsak azért van ott, hogy vezessen és elirányítson az életben, hanem, hogy rögtön együtt dolgozhasson az Atyával, hogy eltávolítsa azt belőlünk, ami nem tetszik neki. Azokról a dolgokról is beszél nekünk, amiken változtatnunk kell, hogy a szentségben növekedhessünk, és megerősít minket, hogy megtegyük a szükséges változtatásokat.


Isten szava ma hozzád: Növekszik benned a szentség, mert a Szentség Szelleme él benned.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon