A szeretet nem irigykedik

A szeretet nem irigykedik

. . . a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. —1 Kor.13:4

A Biblia azt mondja, hogy a szeretet nem irigy vagy féltékeny, a féltékenység azonban egy olyan apróság, amely könnyen bekúszhat az életünkbe, ha nem vigyázunk. Rájöttem, hogy a legjobb módja annak, hogy túllépjünk az irigységen vagy a féltékenységen, ha beismerjük azt. Amikor elkezdesz féltékenységet érezni, légy őszinte Istennel, és kérd meg, hogy segítsen megszabadulni tőle.

Be kell vallanom, mint a legtöbb ember, én is küzdöttem már életem során időnként a féltékenységgel. Voltak napok, amikor hallottam, hogy valaki megkapott egy áldást, és arra gondoltam: mikor fog ez velem is megtörténni? Megtanultam azonban, hogy amikor ilyen gondolatok járnak a fejemben, azonnal ki kell nyitnom a számat, és azt kell mondanom: “Örülök annak az embernek, és nem vagyok hajlandó féltékeny és irigy lenni”.

A szellemi érettség jele – az Istennel való szoros közösség megélése – hogy úgy döntünk, megáldunk másokat, és nem félünk attól, hogy megelőznek minket. Dönthetünk úgy, hogy nem irigyeljük senki másnak a külsejét, vagyonát, iskolázottságát, társadalmi helyzetét, családi állapotát, adottságait és tehetségét, munkáját vagy bármi mást, mert ez csak akadályozná a saját áldásunkat.


Bízz az adottságaidban és talentumaidban. Isten mindent megadott neked, amire szükséged van ahhoz, hogy beteljesítsd az életedre vonatkozó elhívását.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon