Adj felszabadító szeretetet

Adj felszabadító szeretetet

„Az Úr pedig Szellem, és ahol az Úr Szelleme ott a szabadság.” 2Kor 3:14

A szeretet felszabadító. A szeretet által érzed, hogy tartozol valahova, de egyben a szabadság érzését is biztosítja. Nem próbál kontrolálni, manipulálni, kihasználni másokat a saját érdekében.

Jézus azt mondta, hogy Isten azért küldte Őt, hogy szabadságot hirdessen. Hívőként nekünk is ez a feladatunk. Nem irányítani az embereket, hanem szabadságot biztosítani számukra, hogy betölthessék Isten akaratát az életükben.

Felismertem, hogyha az embereket arra próbálom rávenni, hogy azt tegyék, amit én szeretnék, az bezárja az ajtót Isten előtt, és nem tud szólni a szívükhöz. El kell engednünk az életünkben levő embereket, hogy Isten dicsőségére élhessenek, ne a miénkre.
Engedd szabadon az embereket, és hálásak lesznek neked ezért. Ne légy manipulatív. Inkább tanuld meg átengedni Istennek mások életének irányítását.

Az az ember, aki igazán szeret, képes elengedi az embereket és a dolgokat. Ne légy kontroláló, inkább közvetítsd Isten felszabadító szeretetét.


Ima

Istenem, szeretném azzal a felszabadító szeretettel szeretni az embereket, amivel Te szeretsz engem. Feladom a kontroláló és manipuláló vágyaimat. Egyszerűen csak szeretni fogom azokat, akiket az életembe helyezel, és Rád bízom őket.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon