Csendesedj el!

Csendesedj el!

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg (ismerjétek fel és értsétek meg), hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt.46,11.)

A beszéd nekem mindig könnyen ment, ám hallgatni meg kellett tanulnom. Egyszer azt éreztem, hogy a férjem nem akar velem üldögélni és társalogni, szóval azt mondtam neki, hogy többet kellene beszélgetnünk. Azt felelte, „Joyce, mi nem beszélgetünk. Te beszélsz és én hallgatok.” Igaza volt, és változnom kellett, ha azt akartam, hogy akarjon időt tölteni velem.

Hamar rájöttem, hogy Istennel is ugyanezt csináltam, mint Davevel. Beszéltem Hozzá és elvártam, hogy meghallgasson. Panaszkodtam, hogy sosem szól hozzám, de igazság szerint én voltam, aki soha nem szánt rá időt, hogy meghallgassa. A mai igevers arra tanít minket, hogy csendesedjünk el, és tudjuk, hogy Isten az Isten. sokunknak nehéz elcsendesedni, mert a testies lényünk szeret buzgólkodni és tenni-venni, de meg kell tanulnunk időt tölteni egyedül, és elcsendesedni, ha meg akarjuk hallani Isten hangját.

sokak számára a hallgatás egy olyan képesség, amit ki kell fejleszteni, és gyakorolni kell. néha ez azt jelenti, hogy csak ülünk csendben Isten jelenlétében anélkül, hogy egy szót szólnánk. Gyakorolnunk kellene a hallgatást! ennek egyik módja, ha megkérdezzük Istent, hogy van-e valaki, akit bátorítani vagy megáldani szeretne általad – és aztán csendesedj el, és hallgass. Meg fogsz lepődni, milyen hamar válaszol azzal, hogy valakit a szívedre helyez. Talán még valami különleges dolgot is mond, amivel bátoríthatod őket. Ahogy hallgatjuk Isten iránymutatását, Ő kreatív ötleteket fog adni, melyekre talán még nem is gondoltunk. Szánj időt az elcsendesedésre, és figyelmesen hallgass Istenre, aztán pedig légy engedelmes, és tedd meg, amit mutat neked.


Isten szava ma hozzád: Ma tarts szünetet! Csendesedj el és figyelj.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon