Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és az imádságot, amikor ma szolgád imád- kozik színed előtt. (1 Kir. 8,28)
Van, hogy miközben másokért imádkozol, valami olyat érzel ma- gadon, amit egyesek az ima terhének, vagy közbenjáró tehernek hív- nak. ez olyasmi, ami a szívedre terhelődik, és érzed, hogy súlyos és fontos, valami, amire Isten kér, hogy imában hordozd, nem tudod lerázni sem magadról. Van, hogy Isten szól hozzád és megmagya- rázza, mi ez a teher. Máskor azt sem tudod, mi ez a teher, illetve nem érted teljesen, csak azt tudod, hogy muszáj imádkoznod. Van- nak, akik arra vannak elhívva, hogy rengeteget imádkozzanak bi- zonyos dolgokért. A férjem sokat imádkozik Amerikáért. Ismerek olyat, akinek mindig Izrael van a szívén. egy hölgy elmondta nekem, hogy háborúból visszatért veteránokért imádkozik. Hiszem, hogy Isten befedezi így a világ összes szükségét. nem kell, hogy mindnyájan ugyanazért imádkozzunk, mert ha ezt tennénk, nem gondoskodnánk minden szükségről. Figyelj arra, mit helyez Isten a szívedre, és imádkozz azért!
Isten többek közt úgy szól hozzánk, hogy ránk terheli, imádkoz- zunk másokért. Gyakran szavak nélkül teszi ezt, csak érzékelünk egyfajta súlyt és törődést az emberek iránt a szívünkben. Mikor ez történik, Isten arra kér, hogy imádkozz értük. Figyelj rá, mit terhel rád az Úr, és hűségesen imádkozz, mikor ezt kéri tőled!
Isten szava ma hozzád: Ahogy másokért imádkozol, ne felejtsd el, hogy Isten arra is kijelölt valakit, hogy érted imádkozzon!