Egyszerre egy lépés

Egyszerre egy lépés

„Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!” (1Móz.12,1.)

Abrahám megtanult bízni Istenben, és elhitte, hogy lépésről lépésre vezetni fogja. története az 1 Mózes 12:1-ben kezdődik, ez a mai igevers. Figyeld meg, hogy Isten az első lépést mondta el Ábrahámnak és nem a másodikat. Gyakorlatilag azt mondta neki, hogy addig nem teszi meg a második lépést, amíg meg nem lépte az elsőt. Ahogy Isten szól, az annyira egyszerű, de olyan mély és éleslátó is. Egyszerre csak egy lépést mutat meg.

Sokan elutasítják, hogy az első egy lépést megtegyék, amíg meg nem értik a második, harmadik, negyedik és ötödik lépést. Ha te is ilyen vagy, remélem, ma arra ösztönözlek, hogy menj előre Isten ter- vével az életedben azáltal, hogy már az első lépésnél bízol Benne. Az első néhány lépés után a hited növekedni fog, mert látni fogod, hogy mindig biztos az alapozás minden egyes lépés alatt, melyre Isten utasít.

Isten megkérte Ábrahámot, hogy tegyen meg egy nehéz lépést: hagyjon maga mögött mindent és mindenkit, akit ismert. Azonban azt is megígérte neki, hogy ez a lépés a javára fog válni.

Mikor engedelmeskedünk Istennek, áldottak vagyunk. Istennek jó terve van az életünkre, egy terv, ami a hasznunkra van. Mindöszsze annyit kell tennünk, hogy egyszerre egy lépést teszünk.


Isten szava ma hozzád: Engedelmeskedj Isten hangjá- nak, egyszerre egy lépést tegyél!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon