Élet az Újszövetségben

Élet az Újszövetségben

Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. —Zsid. 8:6

Az Ószövetség a cselekedetek szövetsége volt, amely azon alapult, hogy mindent magunknak kellett megtenni – küzdeni, törekedni és fáradozni kellett, hogy elfogadhatóak legyünk Isten számára. A test cselekedeteinek csapdájában vagyunk így. Ez a fajta szövetség ellopja az örömünket, és távol tart minket Istentől.

Az Újszövetség azonban a kegyelem szövetsége, amely nem azon alapul, hogy mi mit tudunk tenni, hanem azon, amit Krisztus már megtett értünk. A hitünk által igazulunk meg, nem pedig a cselekedeteink által. Ez azért olyan csodálatos, mert leveszi rólunk a teljesítménykényszert. Feladhatjuk a küzdelmet és a frusztrációt, és hagyhatjuk, hogy Isten munkálkodjon rajtunk keresztül, az Ő Szent Szellemének ereje által, bennünk.

A lényeg a következő: Az Ószövetség szolgaságot jelent; az Újszövetség szabadságot hoz nekünk. Ezért az Istennel való kapcsolat, amelyet Jézus Krisztus munkája tett lehetővé, jobb, mint bármi más, amit megtapasztalhatunk. Felszabadít minket, hogy azok legyünk, akiknek teremtettünk, és aztán azt tegyük, amit Istenért tennünk kell.


Az élet az Újszövetségben egy csodálatos utazás: élünk Isten jelenlétében, miközben élvezzük a győzelmet Krisztus által.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon