Felette és azon is túl

Felette és azon is túl

Isten a főudvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt. . . —Dán. 1:9

Talán ismerős Dániel és a zsidó ifjak története, akik kegyelmet találtak a babiloni királynál, de nem szabad elsiklanunk tanulsága felett, hogy Isten természetfeletti kegyelme hogyan volt velük, miután messze kerültek otthonuktól és családjuktól.

Az Úr elleni bűneik miatt Júda nemzetét babiloni fogságba hurcolták. Ott a legígéretesebbek közül néhányat, köztük Dánielt és három barátját, kiválasztották, hogy a babiloni király kísérői legyenek. Hároméves kiképzésük részeként ezeknek a fiatalembereknek a király asztaláról származó bőséges, húsból és borból álló étrendet kellett követniük. Dániel és barátai azonban elhatározták, hogy nem szennyezik be magukat ezzel az étkezéssel, és azt kérték, hogy a saját zsidó étrendjüket követhessék.

Nem voltak hajlandók megalkudni meggyőződésükben, és azt írja az Ige, hogy az Úr “jóindulatot és szeretetet” adott Dánielnek a felügyelőiknél. Engedélyt kaptak arra, hogy a saját étrendjüket kövessék, amíg az nincs kárukra. Természetesen nem csak hogy nem ártott nekik, hanem erősebbé és egészségesebbé tette őket, és ez oda vezetett, hogy bizalmas tanácsadónak választották ki őket.

Mindig állj szilárdan a meggyőződésed mellett, és ne köss kompromisszumot! A végén el fogod nyerni a jutalmadat!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon