Fogadd el Isten szeretetét!

Fogadd el Isten szeretetét!

. . . mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. Róm. 5:5

A Biblia arra tanít minket, hogy szívünkbe áradt Isten szeretete a nekünk adatott Szent Szellem által. Ez egyszerűen azt jelenti, mikor az Úr eljön, hogy a Szent Szellem személyében a szívünkben lakozzon, mert hiszünk Fiában, Jézus Krisztusban, szeretetet hoz Magával, mert az Isten szeretet (1 Ján. 4:8).

Fontos megkérdezni, mihez kezdünk Isten szeretetével, ami ingyen nekünk adatik. Elutasítjuk, mert nem gondoljuk, hogy elég értékesek vagyunk ahhoz, hogy szeressenek? Azt hisszük, Isten olyan, mint azok az emberek, akik elutasítottak és bántottak minket? Vagy elfogadjuk Szeretetét hit által, s elhisszük, hogy Isten nagyobb a hibáinknál és gyengeségeinknél? Isten segítségével szerethetjük magunkat – nem önző, én-központú módon, amikor csak saját vágyainknak élünk, hanem kiegyensúlyozott, Isten szerint való módon, ami egyszerűen megerősíti, hogy amit Isten teremtett az lényegében jó és helyes.

Isten terve az a számunkra, hogy fogadjuk el Szeretetét, szeressük magunkat istenfélő módon, túláradóan szeressük viszont Őt, és mindazokat az embereket is, akik az életünkbe lépnek.

Mikor Isten kinyúl értünk, hogy szeressen minket, egy olyan kört kezd el, ami nem csak számunkra jelent áldást, hanem sok más embernek is.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon