Gödörből a palotába

Gödörből a palotába

Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád hasonló értelmes és bölcs ember. Te leszel házam gondviselője, és egész népem a te szavadnak engedelmeskedik. Csak a trón tesz engem nagyobbá nálad. —1 Móz. 41:39–40

A gödör egy árok, egy csapda, egy kelepce. A pusztulásra utal. A Sátán mindig a gödörbe akar minket juttatni.

Józsefet a testvérei eladták rabszolgának. Valójában egy gödörbe dobták, hogy ott haljon meg, de Istennek más tervei voltak. Józsefet végül eladták rabszolgának Egyiptomba, ahol börtönbe vetették, mert nem volt hajlandó feladni a becsületét. Mégis, bárhová ment József, mindenütt vele volt Isten jóindulata. Végül elő is léptették a palotába, a fáraó második embere lett.

Hogyan jutott el József a gödörből a palotába? Hitem szerint úgy, hogy pozitív maradt, nem volt hajlandó keseregni, és bátran bízott Istenben. Bár sokszor úgy tűnt, hogy vereséget szenvedett, nem volt hajlandó feladni az Istenben való bizalmat.

Józsefnek helyes volt a hozzáállása. Tudta, hogy Isten irányít, még akkor is, amikor úgy tűnt, hogy életének körülményei kicsúsznak az irányítás alól. Ugyanez igaz a te életedre is. Ha pozitív hozzáállást tanúsítasz, tudva, hogy Isten irányít, akkor Ő olyan módon vihet el a gödörből a palotába, ahogyan azt soha nem is álmodtad volna.


Nem számít, honnan indultál, a nagyszerű a befejezés!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon