Hagyd, hogy elcsendesüljön a vihar

Hagyd, hogy elcsendesüljön a vihar

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe…” —Zsolt 46:2-3

Életem folyamán sokféle viharral kerültem már szembe – némelyik heves délutáni vihar volt, mint egy nyári zápor, de volt olyan is, ami egy négyes fokozatú hurrikánnak felelt meg. Ezekből azt tanultam meg, hogy egy vihar sem tart örökké és a vihar közepette nem kell nagy döntéseket hoznunk.

A gondolatok és az érzések megvadulnak krízis idején, ezért ebben az időszakban óvatosnak kell lennünk a döntéseinkkel. Gyakran mondom magamnak, hogy engedd lecsendesedni az érzelmeket mielőtt döntesz. Meg kell őrizni a nyugalmunkat és fegyelmeznünk kell magunkat, hogy arra tudjunk fókuszálni, hogy mi mit tehetünk, és bíznunk kell Istenben, hogy amit mi nem tudunk megtenni, Ő megteszi. Ahelyett, hogy elsüllyednénk az aggodalmak és félelmek tengerében, lépjünk kapcsolatba Istennel, aki túllát a viharon és elrendezi a nagy képet.

Ő biztosítja, hogy minden, aminek meg kell történnie az életünkben megtörténjen a megfelelő időben, megfelelő sebességgel és megérkezzünk biztonságosan oda, ahova tervezte.


Ima

Istenem, tudom, hogy nem kontrolálhatok mindent, ezért Benned bízom, hogy amit én nem tudok megtenni, azt te megteszed. Az élet viharai nem irányíthatnak engem. Bízom az életemre vonatkozó tervedben.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon