Idegesítsd az ellenséget

Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek. Tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez… (Jak. 1,2-3.)

Sok keresztény elköveti azt a hibát, hogy mikor próbák jönnek, azért imádkoznak, hogy szűnjenek meg a problémáik. Hiszem, hogy ehelyett erőért és kitartásért kell könyörögnünk, kérnünk kell Istent, hogy tegyen minket állhatatossá. Ha az ellenség legnagyobb fegyvereit szegezi ránk – mindent megtesz, hogy felforgassa az éleÜtünket, tönkretegye a vállalkozásunkat, szétválassza a családunkat, vagy ellopja a békességünket – és mi állhatatosak és türelmesek maradunk, elképesztően frusztrált lesz, és végül le is győzzük, hiszen nem működünk együtt vele.

A Filippiekhez írt levél 1:28 azt mondja: “semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől.” ez a vers arra bátorít, hogy semmiképpen ne rémüljünk meg, illletve ne legyünk megfélemlítve, mikor a gonosz ellenünk jön, hanem maradjunk rendíthetetlenek. Ha így teszünk, nemcsak azt mutatjuk meg az ördögnek, hogy nem tud elbánni velünk, hanem az Úrnak is bizonyítjuk, hogy hiszünk Benne. Az, hogy a tetteink megerősítik Belévetett bizalmunkat, jel Istennek, hogy felszabadítsa erejét és megszabadítson minket. Hiszem, hogy Isten akarata, hogy meghalljátok üzenetét: álljatok szilárdan, és ne féljetek!


Isten szava ma hozzád: Legyen olyan rendíthetetlen bizalmad Istenben, ami megőrjíti az ellenséget!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon