Szánj rá időt, hogy megismerd az embereket!

Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet. (Ján. 7,24)

A mai igevers egy nagyon egyértelmű, sajátos üzenet Istentől szá- munkra. Azt mondja, ne ítéljük meg az embereket a látszat vagy a megjelenés alapján.

Évekig olyan ember voltam, aki nagyon gyorsan ítélkezett. Isten ko- molyan foglalkozott velem ezzel kapcsolatban, többször is, és végül rájöttem, milyen veszélyes elhamarkodottan és látszat alapján ítélni.
Mielőtt megítélünk embereket, időt kell szánnunk rá, hogy meg- ismerjük, kik ők valójában. Különben, (1) elismerően vélekedhetünk valakiről, mert valamilyennek látszik, közben pedig nem is olyan a valóságban vagy (2) lenézhetünk valakit külső megjelenése vagy cselekedete alapján, mikor pedig az a személy igazából egy csodá- latos ember belül.

Mindnyájunknak megvannak a kis rigolyái, néha furcsán visel- kedünk, olyan módon, hogy nehezen értik meg mások. Isten Maga sem ítél látszat alapján, és követnünk kell a Példáját.

Dávidot sohasem választották volna meg királynak, ha az em- berek külső alapján ítélték volna meg. Még a saját családja is mel- lőzte őt. Isten azonban látta Dávid szívét, egy pásztor szívet. látta benne a dicsőítőt is, olyan embert, akinek a szíve Érte ég, aki hajlít- ható és formálható a Kezében. ezeket a tulajdonságokat Isten nagyra értékeli, de nem mindig tűnnek fel első pillantásra.

Bátorítalak, hogy keresd Istent, és hagyd, hogy a szent szellem beszéljen hozzád emberekkel kapcsolatban. Ő ismeri a szívüket, és elmondja, hogy légy elővigyázatos velük, vagy keresd a kapcsolatot. Benne bízz, ne a saját ítéletedben, vezzessen Ő, mikor megismered az embereket, és kapcsolatokat építesz.


Isten szava ma hozzád: Azzal a hozzáállással legyél mások felé, amilyen hozzáállást te is szeretnél irányodban.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon